Avril Lavigne's life:
AVRILRŐL
AVRIL Lavigne egy Napanee nevű kisvárosban Szü-
letett, Ontarióban, Kanada államában. Már kis korában
kitűnt a tömegből. Kétévesen érdeklődott a zene iránt,
tizenéves korára pedig önálló szerzeményekkel büsz-
kélkedhet. Emellett remekül játszik gitáron és zongorán, hangját
pedig a tagjaként tökéletesítette.
Tizenhat éves volt, amikor, aláírta az első szerződését az
Artista Recorods-szal , miután Antonio La Reid felfi-
gyelt rá. A fiatal lány hamarosan New Yorkba költözött,
majd onnan Los Angelesbe, ahol megkezdte első
lemezének felvételeit. 2002 elején jelent meg debütáló
albuma Let Go címmel. Tizenötmillió eladott lemez, nyolc
Grammy-jelölés, és három listavezető dal (Sk8er Boi,
Complicated, I´With You) után Avril érett ifjú hölgy
lett, kiforrott hangzásvilággal.
2004-ben Avril az Under My Skin című anyaggal tért
vissza. Ez a lemez Kanadai énekesnő befelé forduló,
antiszociális énjét tükrözte a korábbi harsány, vad
hangzásvilághoz képest. Az album a világ minden országá-
gában első helyezett lett, és Avril számára meghozta
a negyedik listavezető kislemezt. Ez volt a My Happ
Ending.
Továbbá huszonhatmillió eladott lemez, számtalan
külömböző díj, világkörüli turné, tévés szereplés és
magazin címlap után Avril úgy döntött, valóra váltja
régi álmait, ás a színészet, divattervezés frontján is
kipróbálja magát. Harmadik lemeze, a The Best Damn
Thing 2007 tavaszén jelent meg.